HTML

Brindisi: egy csodaszép mediterrán kikötőváros

Brindisi egy csodaszép kikötőváros a dél-olaszországi Puglia régióban, az "olasz csizma" sarkában. Történelme regényes, a város pedig igazi mediterrán paradicsom. Romantikus óváros, pálmafás tengerparti sétányok, homokos és köves strandok és persze hadihajók és jachtok minden mennyiségben. Olvashatsz tájakról, emberekről, ételekről, túrákról, szóval mindenről, amit csak az én Brindisim adhat.

Friss topikok

Brindisi óta sok idő telt el

2015.05.20. 16:12 tucano

Párszor jártam az elmúlt évek Brindisiben és pont olyan, mint amikor ott laktunk. Onnan egyébként Portugáliába költözztünk, majd Brazíliába és most éppen Máltán élünk. Ha érdekelnek további cikkeim, akkor útleírásaimat, külföldi kultúrákkal és minden mással foglalkozó írásaimat itt találod:

http://tucano.kinja.com/

Ha szakmaibb jellegű írásaimat akarod olvasni útlevél vásárlásról, üzleti letelepedésről, offshore cégekről és bankokról, akkor itt találod ezeket, illetve a könyvemet is:

tucanoprod.com

masodikutlevelesuzletiletelepedesiprogramok.png

Szólj hozzá!

Átirányítás! Mindenképpen az új blogomra gyertek: Tucanoprod.com

2012.06.06. 15:52 tucano

 Ezt csak felülülírom, mármint a posztot, az újabb írásaimat itt találjátok: http://www.tucanoprod.com/

Jó sokat és jót. Ha facebookoznátok inkább, akkor: https://www.facebook.com/utlevelvasarlas/

Ezeken az oldalakon sok mindenről írok, főleg külföldi letelepedésről, cégalapításról, meg pár olyan dologról, amit érdekesnek találok. Ha tetszettek az írásaim, akkor ott jó sokat találsz. 

Köszönöm, hogy olvasol és nyomás át a tucanoprod.com-ra!

Szólj hozzá!

Címkék: olaszország puglia brindisi dél olaszország salento

Városi régészeti múzeum

2010.02.10. 22:03 tucano

Míg Brindisi téli álmot alszik, gondoltam bemutatom a városi múzeumokat, telis-teli kincsekkel. A városi régészeti múzeum (van a provinciának is egy, oda jövő héten megyek), a Via Appia-t lezáró oszlopok (persze nem így van, de így illik említeni) alatti lépcső oldalában van, egy régi, de szépen felújított épületben a rakparton.

 

 

 

Museo Archeologico Comunale

Cím: V.le Margherita, 11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A múzeum gyűjteményét Salvatore Faldetta adományozta a városnak. Mindezt a rendkívül bájos és segítőkész Dott.ssa. Suma Vita-tól tudtam meg, aki nagyon profin vezetett körbe a múzeum kiállítási tárgyai között.

 

Azt is elmondta, hogy Pugliában először ebben múzeumban indítják el a RFID rendszert. Ez azt jelenti, hogy minden látogató kap egy ketyerét (gondolom mp4-szerű dolgot), amellyel a kézben végigsétál a kiállításon, odarakja a tárgyak alá és máris hallja/látja a fontos dolgokat. Ez a közeljövőben létre is jön, mire arra jársz kedves olvasóm, biztosan működni fog.

 

 

 

 

 

 

Szóval vágjunk a közepébe: a kiállítás legértékesebb darabja ez a görög váza, vagy amfóra, a meghatározást meghagyom a profiknak.

 

Ami lényeges, hogy színháztörténeti darabbal állunk szemben. A görög színházakban ugyanis férfiak játszották a női szerepeket, eddig ismerős a történet. Ezen a vázán azt a pillanatot látjuk, amint a színészek felveszik a női maszkokat. A vázát egy ausztrál tudós találta, és innen tudjuk, hogy a női maszkok a görög színházban fehérre voltak festve, így különböztették meg tehát a színészeket, illetve színésznőnek álcázott férfiakat, egyedüllálló darab a világon.

 

Haladjunk egy kicsit visszafelé a történelemben. A kiállítás legrégebbi darabja ez az amfora az ie. XIII. századból. Valószínűleg olivaolajat tartottak benne (mi mást Salentoban?).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdemes megemlíteni ezt a gyönyörűséget is:

 

 

Amit látunk az egy valódi orgia. Illetve gondolom a bemelegítés. A Diönüszosz kultusz táncosnőit láthatjuk tánc közben. Az attikai kerámiáról (Lekythos) azt is megtudtam, hogy amit a lányok átvetettek a vállukon az nem boa, hanem csörgő volt.

 

 

 

 

 

 

Mint azt a doktoressza elmondta, Salento teljes népessége görög eredetű (normannok labdába se rúgtak), illetve ne feldkezzünk meg a messzapikról. Az biztos, hogy a környéken nem nagyon lehet belerúgni úgy egy kavicsba, hogy ne egy messzapi várromot tegyek tönkre. Szóval ezek az edények a messzapi kultúrából származnak az időszámításunk előtti V. századból.

 

A nevük “Trozzella”, ezt a két jellemző fülről kapták. A füleket eredetileg azért kapták, mert ezekhez hasonló, persze nem ennyire kidolgozott és nem ekkora edényekkel merítették a vizet a kutakból és ezekre a fülekre (trozze) kötötték a köteleket, majd a fülek megmaradtak a finomabb műveken is.

A múzeum tárgyairól megállapítottuk, hogy bizonyára megdobogtatja a női szíveket, mert nincs olyan überdrága parfüm, amelynek üvegét (mármint az elődjét) meg ne találnánk a vitrinekben.

 

Szóval a városi régészeti múzeum fantasztikus élmény volt, főleg hogy a vezetőnknek volt ideje mindent elmondani! Persze kis múzeumról beszélhetünk, de szépen fejlődik.

Fotó: Francesco Grosso

2 komment

Címkék: olaszország múzeum puglia italia történeti múzeum brindisi dél olaszország salento régészeti múzeum

Punta Penne bunkerrendszere

2010.02.03. 16:41 tucano

Legnagyobb megdöbbenésemre nem csak a szemközti Albániában, de Salentoban is virágzott a bunkerépítés kultusza. Ennek számtalan nyomát találhatjuk a tengerparton, főleg Brindisi környékén, nem véletlenül volt a város az egyik legfontosabb hadikikötő, persze most is az. Rómaiak, normannok, velenceiek, nápolyiak, törökök, franciák, osztrák-magyarok(sic!), angolok-amerikaiak mindannyian hozzáraktak (vagy leromboltak) valamit a partvidék védelmi rendszeréből. Barátaimmal horgászni indultunk a turista kikötő környékére, de annyira jó volt az idő, hogy elhatároztuk, megnézünk egy közeli bunkert, amit a 4-es buszból is lehet látni. Legnagyobb megdöbbenésünkre összefüggő rendszert találtunk, amelynek ugyanúgy része a római kori hadikikötő maradványa (erről külön írni fogok egy posztot), mint a második világháborús überbrutál betonvár.

Ez itt egy torre, azaz torony romja, bár még egészen együtt van. Az olasz csizma sarkát többszáz ilyen torony övezi, biztosan aki meglátta az első támadó hajót, az gyújtotta a tüzet és többiek adták tovább a hírt, hogy olajbogyót kiköpni, kardra fel, jön az ellen!

Bárcsak rendelkezésemre állna némi szakirodalom ezekről (és persze a többi történelmi emlékről is) a tornyokról, elmegyek a városi könyvtárban, hátha van valami elemző munka róluk. De kezdjük elölről.

 

 

 

 

 

 

Ahogy elhagyjuk északi irányba a Brindisi táblát rögtön egy bozóttal benőtt bunkert találunk. Ajtók lefalazva, de a beton állta az idő próbáját. A bunkerek tetejét szorgosan berobbantották, így benéztünk egy picit, bár nagyon düledezőnek tűntek. A fotókért egyébként köszönöt Francesco Grossonak, (a képen látható fiatalember: Sobral).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő képen ugyanez a bunkersor látható a tenger felül, hát simán partraszálltam volna bele a géppuska tűzbe, mert nem is olyan egyszerű megkülönbeztetni egy mezei dűnétől. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy mi a fenét kellett ilyen kiépített erődrendszerrel védeni és arra jutottunk, hogy nincs az az eszement, aki a nyílt tenger felől támadná meg Brindisit, az egyik legfontosabb, de biztosan legjobban védett hadikikötőt és katonai repteret. Partraszállásra viszont ez a legjobb helyszín, mert innen simán át lehet karolni az egész várost a lá Julius Cézár. Legalábbis neki sikerült:)

Klasszikus bokatöréssel is végződhetett volna a kaland eleje, mert minden lépésnél bele lehet zuhanni vmi nagy gödörbe. Természetesen az eltelt idő nem kímélte a bunkert, de azért gondolom ti is látjátok, hogy álcázni nem nagyon kell.

 

 

 

 

A következő nagyobb építmény már Punta Penne szélén található (kb. 2 km-re Brindisitől).

Na, ezt már szeretjük, klasszikus Call of Duty 2. díszlet!

Ez az építmény hátoldala, olyan két emelet magas lehet, az alsó szinten egyen termek, teljesen semmitmondóak, betonból, lőréssel. A kép jobb oldalán látszódik két emlékmű, esetleg sír, amelyekre semmi sincs írva, de illeszkednek a tájba.

 

 

 

 

A lépcsőn felérve azonban rögtön könnyű elképzelni, hogy milyen lehetett a korabeli élet a véderőműben, illetve milyen bazi nagy ágyúk védték Itáliát dél-keleti irányból érkező támadással szemben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ágyúállások egymás mellett voltak ilyen kis betonhangárszerűségekkel elválasztva, az állást mindkét oldalon otthonról jól ismert kis kerek alapú géppuskaállások védték.

 

 

 

 

 

 

 

Az igen csinos, (nagyon szépen egybenmaradt) egyértelműen II. világháborús erődkétől talán százméterre találtuk a legérdekesebb véderőművet. Kicsit összefolytak az évszázadok, a torre-t egy körülbelül XVIII. századi ágyútorny kötötte össze az első világháborús (gondolom) parancsnoki épülettel.

A torre bejárata teljes egészében, a tetejére a történelmet nem annyira tisztelő army people persze modern ágyúaljat erősítettek. Egyébként minden bunkert teljesen szétfirkáltak a talján fiatalok, de szerintem meg is érdemelték, mert a háború helyett mégiscsak szebb a t.v.b., meg az "itt raktam meg piccola-t".

 

 

Kilátás a torre tetejéről:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balra közel a régi prancsnoki épület, nagyon hátul meg Brindisi gyárnegyede, a háború óta  újjáépítettek és most vidáman szennyezi a környezetet. Reméljük bezárják, bár sok ismerősöm dolgozik ott. Akkor is baromi randa.

Ezen a képen jól látszik, hogy milyen csipkézett sziklákkal van teli a tengerpart széle. A sok betonerőd és a középkori torre után valósággal eltörpül a régi kis ágyútorony.

 

 

 

 

 

A Punta Penne-től balra elterülő kis öblöt (ha a tenger felé nézünk), szintén bunkerek védték:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vízben, illetve a vízparti sziklák szélén apálykor korábbi épületek nyomat találhatjuk, (persze Salentoban minden épület maradvány alatt van még egy, egészen vissza az őskorig), ezek vmi ókori vár maradványai, esetleg halászok kunyhója lehetett, azt nem tudtuk megállapítani, de valami azt súgja, hogy természetesen katonák voltak itt, mióta világ a világ.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves olvasó, ha esetleg tudsz arról, honnan szerezhetnék forrásanyagot az adriai tengert dél-keleti részének erődrendszereiről (különösen I vh. érdekelne, mégiscsak ellenünk és persze az otrantói csata sem volt messze:), akkor nagyon szépen megköszönném. A másik sajnos szívszorító dolog az, hogy ezeket a fotókat nagyon nehéz volt kiválogatni, ugyanis az egész partot ellepi a szemét. Valami annyira gusztustalan és illúzióromboló, hogy attól is felmegy a pumpa, ha csak rágondolok! Ezért, ha véletlenül Punta Penne felé jársz, akkor kérlek vigyél magaddal egy szemetszsákot és töltsd tele te is, mint mi, legalább a lelkiismereted tiszta lesz, mert szégyen amit taljánék a csodálatosan szép és vadregényes környezetükkel tesznek. Szemetet gondolom láttatok már ti is, ez viszont egy meglepő fordulat a múanyagkanna/zsacsi/töröttbudi halomban:

(fotók: Francesco Grosso)

4 komment

Címkék: olaszország világháború csata julius rómaiak puglia erőd bunker osztrák magyar partraszállás cézár brindisi dél olaszország salento ágyútorony ontrantoi csata penne punta

Brindisi-Korfu Regata

2009.10.05. 16:09 tucano

 


Káprázatos napsütés, csattogó vitorlák a szélben, így kell indítani a délolasz nyarat! Természetesen az Adriai-tenger legnagyobb vitorlás versenyéről (legalábbis a szervezők szerint), a Brindisi-Korfu Regattáról lesz szó.

Már a név is elárulja, hogy csodálatos kalandról írhatok, a mediterrán világ két igazi gyöngyszeme között folyik a megmérettetés már huszonharmadik éve minden júniusban.


 

 

 

 

 

Nézzük a verseny történetét a szervezők tollából:

A "Nemzetközi Brindisi-Korfu Regata" 1986-ban született. Az első két évben mégcsak Brindisiből származó hajók indulhattak, de a harmadik évtől már a korfui hajósok is csatlakozhattak. Így megszületett ez a máig működő együttműködés az Adria és a Jón-tenger partjai között.



Az évek múltával először a pugliai tengerészek, majd jón-tengeri többi görög hajós is részt vehetett.

1995-ben jelentkezhettek az első szerb és montenegrói vitorlázók, de igazán 1998-ban vált fontossá a verseny, amikor a szervező bizottság nekilátott igazán nagy eseménnyé változtatni a versenyt. 1998-ra ugyanis a Regatán díjat nyerni akkor elismerés lett, hogy az esemény fontossága túlnőtt Olaszország és Görögország határain, a résztvevők száma pedig "exponenciálisan" nőtt.

A verseny elérte célját, hogy a vitorlázó sport segítségével hidat teremtsen az Adriai és a Jón-tenger környékén élő népek között. 2000 és 2002 között az ENSZ hivatalos versenyeként "Regata az Emberi Jogokért" néven is rendezték.

2003-tól az Olasz Vitorlás Szövetség is hivatalosan elismerte és versenyei közé sorolta, olyan hagyományosan népszerű bajnokságokkal lett egyenrangú, mint a "Regata della Giraglia" és a "Middle Sea Race". Nézzünk gyönyörű hajókat verseny közben:



Több mint száz hajó részvételével a "Nemzetközi Brindisi-Korfu Regata" a mediterrán térség egyik és az Adria legfontosabb vitorlázó versenye lett, ezt a technikai kihívás és az indulók száma is indokolja.

A megmérettetés eseményeit nyomon követik a napilapok, a regionális és nemzeti televíziók, napi félórában beszámol róla a "Sky Sport" csatorna.

A verseny sikere miatt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Brindisi turistakikötője képes jelentős nemzetközi események megrendezésére.

A Regata 2010-es rendezvényén természetesen ott leszek, addig is minden új fejleményt követek, így írok majd az útvonalról, szabályokról és készítek interjúkat a verseny korábbi nyerteseivel is. Addig is, ha felkeltettem a kíváncsiságotokat: az esemény hivatalos honlapja

Győztesek:

1986     BLITZ PASCIA’ I      Livio Georgevich
1987     BE-BEEP                Amilcare Limongelli
1988     BLITZ PASCIA’ I      Livio Georgevich
1989     BASSA MAREA        Marco Lanzi
1990     BASSA MAREA        Marco Lanzi
1991     FAHRENHEIT          Piero Attanasio
1992     BLITZ PASCIA’ II     Livio Georgevich
1993     PASSE A DEUX       Elio Guercia Sammarco
1994     LELLA II                Ferdinando Guidi
1995     CHINDREA             Giuseppe Carella
1996     LIGO-LIGO             HORC - Corfu
1997     CHINDREA             Giuseppe Carella
1998     RELAX                  Gerardo Laforgia
1999     BRAMINO              Marco Navazio
2000     KAMEHAMEHA        Massimo Vergara
2001     FANTÁSIA             Aldo Maldari
2002     FANTASIA             Luigi De Bernardi
2003     MOONSHINE          Eduardo Ziccarelli
2004     COSTA DEL SALENTO     Fioravante Totisco
2005     Polimor CIPPALIPPA     Anteo Moroni
2006     DOLCE IMBROGLIO     Modesto Accordo
2007     ALBA ROSSA         Calogero Casilli
2008     O'SARRAXINO        Antonino Saraceno
2009     GAIOS                  P. Amoroso - G. De Vanna


 

7 komment

Címkék: adriai tenger puglia brindisi dél olaszország brindisi korfu regata regata internazionale: brindisi corfu vitrolásverseny vitorlás regata salento vela jón tenger

Nyárzáró nagy buli Brindisiben: Szent Lőrinc és Szent Teodor napja

2009.10.03. 10:58 tucano

Brindisiben a legnagyobb városi hepaj egyértelműen a szeptember első hétvégéjén tartott búcsúszerű történet, amelyet Brindisi Szent Lőrinc és Amasea-i Szent Lőrinc tiszteletére tartunk. Hajófelvonulás, tűzijáték és zsibvásár, ahogy illik.

A buli körítése nagyon rendben van, az összes sétányt feldíszítik lámpákkal, meg égőkkel kirakott kapukkal, ragyog minden.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összegyűlik az összes vásáros/mutatványos szicíliai, cigány, indiai és ki tudja még ki és árulnak mindent mindenhol (ugató elemes kínai kutyát nyílvesszőkkel). A tengerparti sétányt ellepik a céllövöldések,  a játékárusok, meg a büfések. A kereskedelmi kikötőben felállítják a nagy utazó vidámparkot (itt Lunapark).

A kikötőt ellepik a hajók. Mindenki családostul vízre száll. Jönnek kis halászcsónakokkal, de eurómilliós jachtokkal is, kinek mire futja. Az öböl teljesen megtelik, összekötik a hajókat, nyílnak a borospalackok, éneklés/móka, szóval vidámság, ami belefér, csupa öröm az ember szíve, egyszerűen túl sok a szépség meg a kedvesség együtt, de mégsem giccses. Az öböl valami káprázatosan gyönyörű a sok hajópilács miatt, de mivel ilyenkorra már sötét van, túl jó bemutatóval nem tudok szolgálni, egy aránylag értelmezhető filmet találtam, ezt vmi féléjszakai kamerával vették fel, jól látszik rajta, hogy mindenki jön be az öbölbe, háttérben a Monumento Marinaio:

 

 Este kilenckor kezdődik a tűzijáték. Ezügyben tényleg elmehetünk a francba a szokásos legyen vagy ne legyen aug 20. tűzijáték vitánkkal, mert az utolsó talján faluban is nagyobb a látvány, mint fővárosunkban és mindenhol van éves búcsú, amikor szétlövik az eget.

Aztán jön Szent Teodor személyesen, mármint ereklyéi (maradványai) egy urnában, meg a szobra. Ünnepélyes dobszó mellett kihozzák a dómból, indul a jó nagy körmenet, mindenki ott van aki számít, ehhez nagyon értenek az olaszok. Mindenki korhű öltözékben vagy díszegyenruhában, szóval gyönyörű minden, a menetben a haditengerészek dominálnak (valamiért a harcolni nem hajlandó megtért katona, Szent Teodor a San Marco tengerészgyalogsági kommandó védőszentje is). Persze ott vannak az egyházi lovagrendek is, nekik úgy érzem kell még szentelnem egy posztot, mert nem értem kristálytisztán még, hogy kik ezek és mit akarnak, főleg tele van a ruhájuk szakrális utalásokkal, Dan Brown imádná őket az tuti. Felpakolják az ereklyéket egy hajóra és körbeviszik a kikötőn, díszsortűz muskétákból, biztos ami biztos. Szép is, meg hátha megvéd, esetleg juttat néhány plusz halat a hálóba, a tengerészek köztudottan felettébb babonás népek, meg a tenger is veszélyes, minden segítség elkel:

 

 

 

Aztán komoly buli kezdődik, idén láttam valódi részegeket is, pedig ez szinte kizárt Dél-Olaszországban, ahol kiveszett az alkohol féktelen fogyasztásának öröme, helyette van koksz, meg ilyen bikás örömök:

 

A buli hajnalig tart, főleg az óvárosban, de azért a túloldalon, azaz Casaléban is nagy az öröm.A Mussolini féle hősökre emlékező művizesés mellett felállított színpadon megy a rock, máshol komolyzene, a jachtok fele visszahúz a turistakikötőbe, de a menőarcok kikötik a sétányon, ahol mezitláb felmászhatnak a csajok és harsány magánbulik keződnek, de nem nagy kunszt bejutni, csak szólni kell:) Kicsit nagy a tömeg, de ez taljánéknál valahogy nem annyira zavaró, talán mert kevesebb az igazán rossz arcú és büdös ember, de ez lehet hogy nem így van, mindenesetre tapasztalati úton szerzett vélemény.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A videókat majdnem mind innen vettem, hálás köszönet érte:

http://www.portodimarebis.blogspot.com/

Akit érdekelnek a helyi katolikus szentek, búcsúk, gyönyörű templombelsők, annak mindenképpen érdemes átruccanni a fenti linkre.

4 komment

Címkék: turizmus utazás puglia jacht san marco tucano brindisi brindisi szent lőrinc szent teodor védőszent hajósbuli dél olaszország festa patronale lungo mare buli óváros díszsortűz haditengerész brindisi budapest brindisi italy

Castello Alfonsino

2009.09.24. 11:46 tucano

Brindisi legérdekesebb és megnézhető vára a Castello Alfonsino. Mivel a egy gátnyúlvány végén fekszik ezért csupa magyar látogatónak kalandos megközelítési lehetőség adódik. Lehet menni vízibusszal, hogy mikor és honnan, ez felettébb kérdéses, de meg lehet beszélni a kapitánnyal (buszsofőrrel), hogy vigyen ki. Vannak szervezett megoldások is, ezt csoportoknak ajánlom. Aztán lehet menni az 5-ös busszal a végállomásig és onnan sétálni. Vagy kocsival a Porto Turistico mellett fel a gáton és egyenesen be a vár ajtajáig. Ez a legkényelmesebb, de sokat veszít vele a kényelmes látogató.

Nyitvatartási idő: 9-13 óráig, de teljesen hektikus, a jelzett időpontban viszont általában nyitva van a nagykapu. Idegenvezetés: elvileg hétfőn (!), egyébként semmi esély, csak ha vmi csoportot elkap az ember. Találtam egy elég részletes történelmi leírást a várról és a Szent András szigetről (ezen van:), kiegészítettem még más forrásokból is, de azért mindenképpen köszönet Brindisi provincia kultúrális honlapjának!

A Szent András-sziget (L'isola di S. Andrea)


A szigetet, amelyen ma az Alfonsino vár, és a Tengeri Erőd (Forte a Mare) áll, korábban Bara-nak hívták (valószínűleg héber eredetű szó), említést tettek róla Julius Caesar, Plinius, Mela és Lucan is. A polgárháború idején Pompeius ötven hadihajója állomásozott itt (libone-i bázis), és innen indították portyáikat Caesar lovassága ellen, sikerült is megtörni a moráljukat. Marcus Antonius sikeres ostromot vezetett Libone ellen, a védők édesvíz nélkül maradtak és elmenekültek (a legenda szerint ők alapították Bari-t, az ókori Barium-ot).

 A középkortól már Szent András a sziget neve, mert 1059-ben Eustasio, Brindisi érseke, aki Monopoliban lakott, felkérte a Bariból származó Melo-t és Teudelmano-t, hogy építsenek oda egy kolostort Szent András apostol tiszteletére. A fontos bencés építmény (melynek emlékei megcsodálhatók a Museo Provinciale-ban) nagyon gyorsan épülhetett fel, mert 1062-ben már Melo volt az apátja.

 Az évszázadok során a szigetet mesterségesen három részre osztották, hogy minél jobb védelmet érjenek el a tenger felől érkező támadásokkal szemben. Az elsőn találjuk a Castello Alfonsino-t, a másodikon a Forte a Mare áll, a harmadik kórház-szigetként is ismert, ott 1934-ben egy üteg kapott helyet, az úgynevezett "Piscane". 130 évvel ezelőttig két irányból lehetett megérkezni Brindisi középső kikötőjébe: az elsőt, amelyet "Puglia szájának" (Bocca di Puglia) is neveztek, a kórház-sziget és a Mater Domini között lehetett megközelíteni, ezt a bejáratot az észak felúl érkező hajók használták. A másik, amelynek szélessége kétszerese volt az előzőnek, a vár és a Pedagne között volt, ezt a keletről érkezők használták. A "Puglia szája" bejáratot 1869-ben lezárták, hogy a Costa Guacina-n horgonyzó bárkák nagyobb biztonságban legyenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A kikötő védelme 1481-ig

Mielőtt a törökök elfoglalták volna Otranto-t (1480) a város első védelmi vonala a mai Pigonati-csatorna magasságában húzódott.  Nagyon széles és mély volt, amelyet először Cézár alakíttatott (Kr. e. 48), hogy megakadályozza ellenségét Pompeiust, a város elhagyásában, majd Tarantoi Giovanni Antonio Orsini del Bolza herceg  (1450 körül), később Nápolyi Giacomo polgármester (1529) folytatták a munkálatokat.

Először a normannok érezték szükségesnek, hogy megerősítsék a Szent András szigetet a kikötő védelmére, de lehet, hogy csak felderítési céllal.

Anjou Károly (1226-1285) háborúzott az albánokkal és a görögökkel(1273-74), minden bizonnyal ő építette az első félkör alakú tornyot a szigeten. Az első olyan épületet, amelyet várnak hívhatunk már az Aragóniaiak építteték a törökök ellen. Az Anjouk folytatták a belső kikötő kiépítését és a város megerősítését, a csatornák végére tornyokat építtettek,a melyek az 1600-as évek végéig működtek eredményesen, és amelyek között egy vasból készült láncot feszítettek ki. Ez kitűnően látszik G.B. Pacichelli a városról 1703-ban készült térképén. A lánc megtekinthető ma is, a Sváb Kastélyban, a haditengerészeti főparancsnokságon (ha beengednének oda turistákat).

A Svevo Castello

 

 

 

 

 

A tengeri Anjou-vár (vagy S. Maria del Monte)

 VIII. Lajos francia király fia, I. Anjou Károly (korábban Szicília, Albánia és Jeruzsálem királya), aki megverte a svábokat 1266-ban Beneventonál és 1268-ban Tagliacozzo-nál (őt az Aragóniaiak verték ki 1284-ben) kezdte kiépíteni a várat Brindisiben 1268-ban, egy hat tornyos erődítményt emeltetett. Ezt azért hívták "tengeri" erődítménynek, hogy megkülönböztessék a sváb II. Frederik építette "szárazföldi" erődítménytől, amely persze szintén a tengerre nézett. 1410-re ez a vár már erősen elhasználódott, ezért lefegyverezték és elbontották, anyagát pedig később felhasználták az Alfonsino vár építésekor. I. Anjou Károly, aki kevés sikerrel próbált keletre terjeszkedni, nagy fegyvertárat hozott létre a várfal mellett, a római arzenál helyén, ahol ma a hajóállomás található.

Az Alfonsino vár (vagy Aragóniai)

1481-ben Aragóniaia Ferdinánd megparancsolta fiának Alfonsonak, a Kalábriai hercegnek, hogy építsen egy várat a Szent András-szigeten, hogy kevés katonával is eredményesen lehessen védeni a kikötőt. Először csak egy nagy torony volt a sziklán, benne egy szobával, ahol néha a király aludt.

Már 1484-ben támadás érte a várat, a velencei Francesco Marcello generális próbálta a tenger felől elfoglalni a várost, miután a szárazföldön vereséget szenvedett a Brindisit védő Pompeo Azzolino katonáitól. De a vár tüzérsége megfutamította, egészen Gallipoli városáig, amelyet nagy veszteségek árán sikerült meghódítania.

Miután megbizonyosodtak a vár védelmi képességeiről, Aragóniai Alfonz további érősítette az erődítményt. Elkészültek a külső falak  két új bástyával, megerősítették a már létező tornyot, így volt henger, négyszög és sokszög alakú bástya is, miattuk nyerte el a vár jellegzetes háromszög alakját a magas és széles várfalak segítségével. A vár már körbevette a templomot és a kolostort.  Akkortól hívták Alfonsinonak, de az ellenségek „ a vörös várnak” nevezték, mert alkonyatkor színes kövei vörönek látszódtak. Ezenkívül az Aragóniai várnak is hívták, az építtető királyi család miatt. A szárazföldön Alfonso a Sváb várat is megerősíttette, amelyet méretei miatt néha „nagy várnak” is neveztek.

1516-ban a Nápolyi Királyság az osztrákoké lett, Aragóniai Ferdinánd halálát követően, mert lányát Habsburg Fülöp, Ausztria főhercege vette feleségül.  Fiuk V. Károly , a későbbi császár Gentben született 1500-ban és már 16 évesen örökölt az Aragóniai és Kasztíliai nagyszülöktől, például amerikai gyarmatokat is, mert apja tíz évvel korábban meghalt. I. Ferenc francia király rögtön szövetséget kötött a velenceiekkel és a rómaiakkal, hogy megakadályozzák V. Károly birodalmának növekedését, sőt később még a törökökkel is összefogtak a császár ellen (Liga).

1528-ban a velenceiek 16 gályával támadták meg a várat, amely azonban kitűnően védekezett és jelentős tüzérségével megfutamította az ellenséget (A vár parancsnoka Ferdinando Alarcón volt, akit V. Károly hívott meg, hogy erősítse a vár védelmét). A várost magát azonban elfoglalta és kifosztotta a Liga szárazföldről  (Porta Lecce) támadó tizenhatezer katonája. A tüzérség abban az időben kő, vas és ólom lövedékeket használt. Brindisiben jelentős ágyúöntő műhely és lőpormalom is volt. A műhely egyik alapítója Nicola Scarzopino (1543-tól) volt, míg Bartolomeo és Natale de Prenda lőporral látták el az ágyúkat és puskákat. Az egyik ismert lőpormalom a S. Ippolito út közelében volt.  A város neves kőműves, ács és lakatosmesterei  Donato Fischetto és Pietro de Tuccio (1583-ban dolgoztak), Donato Santabarbara (1593), Teodoro Ignini (1595), Martino de Stratis (1599), Teodoro Buongiorno (1602), Francesco Guido (1611) voltak.  A meszet 1596-tól Donato Antonio Dotto, Matteo della Ragione és Girolamo Moriero szállították. A nevüket a várak javításakor készült szerződésekből ismerjük.

 A Tengeri Erőd (Il Forte a Mare)

II. Ausztriai Fülöp (V. Károly fia) uralkodásának első éveiben elhatározták, hogy kiegészítik a Szent András sziget védelmi rendszerét. Meg kellett akadályozniuk, hogy az ellenség partra szálljon az üres részeken és onnan indítsanak ostromot, mert közeli célokat nem tudott elérni a tüzérség.

Az építkezés 1558-ban kezdődött, a régi falakat kiegészítették és így egy óriási méretű erődítmény jött létre, a munkálatok 46 éven keresztül megállás nélkül folytak. A kastély, a vár és a falak egy egyenlőszárú háromszög alkottak, ezeket csak egy mély árok választotta el, hogy ha az ellenség elfoglalja az egyik oldalt, akkor ne tudjon átkelni a másikra.

A kastélyt és a várat először 1577-ben kötötték össze egy híddal, ennek a védelmét a két épület kapuinak zárásával oldották meg. A mérnökök és a királyi biztosok azonban hamarosan rájöttek, hogy nem ez a jó megoldás, a kőhíd közepébe egy fából készült felvonóhidat építettek, hogy veszély esetén könnyűszerrel kettéoszthassák a területet. A két rész irányítása egy kézbe került 1583-ban, amelyet az első parancsnokra Lorenzo Cariglio di Melo-ra emlékező tábla örökít meg.

Hogy érzékeltessük a Brindisi vár stratégiai fontosságát, érdemes megnézni a Pugliaban állomásozó katonák számát az osztrákok idejében: 1572-en Brindisiben kétezer katonát tartottak állandó jelleggel (Tarantoban ugyanennyit), Traniban ezret, Bariban hatszázat, Otrantoban négyszázat.

Az első támadási kísérlet 1616 jóniusában érte a várat, tizenegy velencei hajó kísérelt meg ostromot, de elriasztotta őket nyolc nagy spanyol hadihajó, amelyek parancsnoka Francis de Ribera volt.

 A vár legnevesebb kapitánya (castellano) Lisszaboni Luigi (Aloysio) Ferreyra „hadseregtábornok” volt, aki 1711. február 25.-én személyes vagyonából 9.000 dukátot és további évi 600 dukát éves juttatást adott a vár védőinek és örököseiknek. 1715. Június 4.-én 150 német katona érkezett a városba, amelyek közül száz a Tengeri Erődöt és az Alfonsino várat védte. Rájuk azért volt szükség, mert miután V. Fülöp (XIV.Lajos unokája) foglalta el a spanyol trónt 1701-ben,  mint az első Bourbon az Utrechti (1713) és a Rastatt-i  (1714) békék értelmében az örökösödési háborúk lezárásaként a nápolyi trónt is megszerezte. Húsz évvel később a spanyolok erősödő nyomása miatt a németek elhagyták a várost, miközben III. Bourbon Károly lett a szicílliai király. Károlyt I. Ferdinánd követte 1759-ben, majd IV. Nápolyi Ferdinánd, I Ferenc (1825) és  II. Ferdinánd (1830) következtek. Az utolsó sarj a dinasztiában II. Ferenc 1859-ben lépett trónra, mindössze két évvel Olaszország egyesítése előtt.

 1739. március 12.-én mérnökök és tüzértisztek érkeztek Brindisibe a spanyol Andreade los Covos marsall parancsnoskága alatt (aki III. Károly mérnöke volt), hogy elkészítsék az erődítések terveit és felmérjék a várakat, a falakat és a várost. Az ő munkájuk eredménye a híres „spanyol térkép (mappa spagnola). Azokban az években Brindisiben hétezren laktak, de akár ötvenezren is elfértek a falakon belül.

 Az erődöt 1799. április 9.-én megtámadta és elfoglalta egy francia hajó. A város ugyanis hű maradt a Bourbonokhoz. Az „Il Generosa” háróm hónappal  a köztársaság kikiáltása előtt érkezett Nápolyba. Az ostrom idején a várban vendégeskedett két híres elllenforradalmár, a Bourbon hadsereg tagjai: Giovanni Francesco di Boccheciampe és Giovan Battista De Cesari.  A várat súlyos sérülések érték, magát a parancsnokot is megölte egy ágyúgolyó. A hajót egyébként nyolc felfegyverzett halászcsónak segítette, a barlettani halászok forradalmi hévtől fűtve segítettek elfoglalni az ostromra felkészületlen várat. A franciák a városba is behatoltak, de néhány nap múlva visszavonultak április 16.-án, mert készleteiket fel tudták tölteni a várban (liszt, keksz, bor, bab, csicseriborsó, sózott hús). Boccheciampe-t forradalmárok elfogták és kivégezték Trani környékén.

 A következő században a várak és erődítmények elveszítették védelmi funkcióikat. A Sváb várból börtön lett, a Tengeri Erődből kórház, az Alfonsino várból világítótorony, az első világháború idején pedig aknaraktárként használták.

1984-ben a haditengerészet az egész szigetet (vár, erőd 28.600 köbméter, és az összes szabad terület) állami kezelésbe adta, azaz a regionális környezeti, építészeti és történelmi hivatalra bízta. A hivatal az Európai Unió segítségével felújíttatja a várat, amely már szinte teljes pompájában látogatható.

Végül egy rövidfilm a várról, nem a legjobb minőségű, de szerette az ember, aki csinálta és ez a fontos:)

 

 

 

8 komment

Címkék: olaszország itália puglia bourbon aragónia tucano brindisi castello alfonsini svevo castello ceasar forte a mare habsurg tengeri támadás hajó csata

Brindisi ellenturizmus

2009.09.20. 18:38 tucano

Adhattam volna azt a címet is: "Hogyan szúrjunk ki a látogatókkal?"

De az igazság az, hogy Brindisi derék polgárai egyáltalán nem elüldözni akarják a látogatókat, csak együgyűek egy picit. Ami szép azt lezárjuk, ami érdekes azt eltitkoljuk, ezt a kitűnő taktikát választották arra, hogy ne teljesüljön az a vágyuk, hogy külföldiek pénzt költsenek a gyönyörűszép városkában.

Hogy is lehet ezt elérni? A mission szinte lehetetlennek tűnik, mert a város tökéletes. Mindene van, ami kell: víz, hegy, óváros, sétányok, várak, hajók, kitűnő kikötők,borok, kaják, éttermek. Vegyük sorba hogyan lehet ezt elrontani.

Kezdjük a várakkal. Ebből mindjárt három is van. Az óváros közel felét elfoglaló "Castello svevo", amit ugye nem így hívnak, de még a wikipedián is ez van, de ebbe ne menjünk bele, mert bár lazán kapcsolódik a témához, de túlmutat lehetőségeimen.

 

Szóval a város közepén van egy gyönyörű XIII. századi vár, majd tökéletes épségben, múzeummal, ágyukkal stb. Csak nem lehet bemenni és megnézni. A várban székel ugyanis az olasz flotta főparancsnoksága és nem engednek be senkit, illetve ez nem igaz, csak még az én engedélykérelmem is Rómában van az illetékes asztalán. Azért persze tudni kell, hogy brindisinok a legkedvesebb emberek, így persze simán végignézhettem majdnem mindent, míg megkérdeztem hová kell benyújtani az engedélykérelmet, de ez megint más tészta. Turista ne is reménykedjen, az utóbbi 800 évben sikerült biztosan kitűnően megőrizni minden titkot, pedig a vár csodaszép, majd beélveztem a belső udvartól, kicsit olyan, mint az Oroszlános-udvar a Budai Várban, csak kisebb, szebb és nem forgatták ott a Vörös Zsarut.

O.K. Menjünk tovább a következő várba, ez a Castello Alfonsino, a turista kikötő után a gáton végiggyalizva (álomszép séta) lehet eljutni a város egyik külső erődítményéhez. Ide be is lehet menni, de csak reggel 9 és 13 óra között. Tehát a legnagyobb melegben, ember nem tud végigcaplatni a gáton, csak az igazán elvetemültek, mint én, de megéri:

 

 Igen ez egy ilyen szépség, a késő XVI. századi olasz várépítészet csodája. Persze ezt csak ti tudjátok, mert egy rohadt tábla nincs a várban. Nincs idegegenvezető, semmi. Bemész és jólérzed magad aztán kész. Hatalmas lovagterem, még a forróolaj-öntő nyílások is megvannak, olyan harcászati megoldásokkal, hogy csak na, de magadtól nem jössz rá. Nemrég összefutottam a gondnokkal (éppen az ajtót akarta rámzárni),kérdeztem mi a fenéért nincs sehol egy tábla? Mire mondta, hogy castelloalfonsino.it oldalon nézzek körül, ne őt csezsegessem. o.k, ez is megvolt, van még egy vár egy kis szigeten, de oda egyből megmondták, hogy béreljek hajót, így még várat magára. Menjünk tovább.

Fonte Grande, írja a wiki, de így soha meg nem találod a neve Fontana Tancredi, amelyet 1271-ben építettetett Tancredi király a fiának esküvőjére ajándékul: .

 

 

 

 

 

 

Az hagyján, hogy 2db. tábla jelzi az egész városban, de rendben véletlenül megálltál a szemközti benzinkútnál és hopp megláttad. Jaj de szép, mi ez? Persze ki van írva, hogy Tancredi, meg a fia, de néhány apróság nem. Például, hogy ez volt a keresztesháborúk legnagyobb és legfontosabb kikötőjének egyetlen kútja és itt (illetve elődjeiben) itatta paripáját minden komolyabb király, nemcsak Tankrédi, de mondjuk Oroszlánszívű Richárd is és még folytathatnám a sort (fogom is, ne aggódjatok).A képen kitűnően látszik a kerítés és a kapu, amellyel megakadályozzák, hogy közelről megnézhesd a helyet. Se nyitvatartás, se semmi, ne is reménykedj. Ezen elkáromkodtam egy keveset, de aztán a helyzet váratlanul megoldódott! A tíz méterrel arrébb található menekültszálláson ugyanis elfogyott az ágy, ezért néhány (kevésbé tisztelettudó) togói srác letörte a lakatot és beköltöztek a szökőkút mögé. A carabinierik persze seperc kirakták őket, de új lakat azóta sincs az ajtón. Így hazafelé, minden este ott oltom szomjamat, mint a királyok, de csak én, mert rajtam kívüla kutyát se érdekli ez a pompás műalkotás.

Oksa, nyomás tovább. Megérkeztünk a hősi halált halt tengerészek emlékművéhez. Tényleg szép fasiszta mű, Benito személyesen ellenőrizte az építkezést. A parkja gyönyörű, a díszítés szintén, hosszúlábú talján csajok mellett két bazi nagy horgony és két MAGYAR tengeralattjáróról származó ágyú (kiírva persze nincs). Fel lehet menni a toronyba és látszik az egész város:

 

 

 

 

 

 

 

És már kezdődhet is az anyázás. Az emlékműbe persze csak nappal lehet felmenni, de a lépcsőházban sötét van, a lift örökre kikapcsolva. Van benne 3 nagyon érdekes kiállítóterem bennük az olasz haditengerészet relikviái, főleg rangjelzések, fotók, naplórészletek. Mindig, mind a három teremben le van kapcsolva a lámpa és a lent alvó katonabácsi nem hajlandó felkapcsolni!! Néha, ha különösen rossz kedvében van, akkor nem enged fel a toronyba fényképezőgéppel, hogy le ne kapd a hadititkokat. De csak néha, ha olyan kedve van. Engem komál, így bárhová mehetek, de ez söradóba kerül, mintha otthon lennénk, de a lámpa az nekem sem jár.

Sokáig folytathatnám a felsorolást, de én megtöröm Brindisi átkát és minden szép helyet megmutatok neked, mert megéri olvasni, de főleg megnézni szeretett városomat. Például csak itt a világon ülhetsz a templomos lovagok rendházában ötventrilliárdos jachtokat nézegetve és jegeskávét szürcsölgetve úgy, hogy a virágtartóban teli óvszer fityeg:) De komolyan, imádnivaló hely ez, a brindisinók nagyon kedvesek és segítőkészek, cserébe megmutatom majd milyen is az ő városuk, ha már ők nem tudják.

 

 

 

4 komment

Címkék: olaszország vár adria hajó turista pizza itália ostrom puglia jacht kikötő templomos brindisi castello alfonsino fontana tancredi monumento marinaio templomos lovag

Brindisiről a Wikipedia nyomán

2009.09.20. 11:15 tucano

Kedves olvasóm, blogomat rögtön lopással kezdem, bemásolom a Wikipedia Brindisivel foglalkozó szócikkét, bár annyira gagyi, hogy fáj, de sorvezetőnek jó lesz, majd kiegészítem:)

Fekvése

Brindisi Lecce és Bari között fekszik, az Adriai-tenger partján egy kis öböl partján.

Története

A legendák szerint a várost a görög hős, Diomédesz alapította. A régészeti kutatások azonban arra engednek következtetni, hogy a város Illyriából származó telepesek alapították, még a rómaiak terjeszkedése előtt. Latin megnevezése, Brundisium a görög Brentesion-ból származik, mely a messzáp brention szóból alakult ki, és jelentése "őz feje" (valószínűleg a város kikötőjének alakjára utal). A rómaiak érkezése előtt Brunda néven a messzápok központja volt, és mint ilyen, állandó konfliktusban állt Taranto városával. A rómaiak i. e. 267-ben hódították meg. A pun háborúk során fontos katonai és kereskedelmi központ volt. Az itáliai polgárháborúk során, miután a győztes Sulla seregeit támogatta, lakosai római polgári címet kaptak, a várost pedig szabad kikötőnek nyilvánították. A római fennhatóság idején a városnak több, mint 100 000 lakosa volt. Kikötőjének elsősorban a Görögországgal és a Közel-Kelettel való kereskedelemben volt nagy szerepe. Rómával a Via Appia és a Via Traiana utak kötötték össze. Két legfontosabb kereskedelmi cikke a méz és a gyapjú volt. Itt halt meg Vergilius, amikor Kr. e. 19-ben Görögországból visszatért, valamint itt fejezte be Horatius kéthetes, 358 római mérföldnyi (mintegy 540 km.) utazását Rómából, amelyet versben is megörökített. Legrészletesebb leírása Julius Caesar munkáiban található, de említi Sztrabón is.

A Nyugat-római Birodalom bukása után a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került. Rövid időre az osztrogótok hódították meg, de a bizánciaknak sikerült visszafoglalniuk. 674-ben az I. Romuald beneventói herceg által vezetett langobárd csapatok elpusztították. Kikötőjének előnyös helyzete miatt azonban gyorsan újjáépítették. A 9. században egy szaracén település létezett a város területén, melyet a 10. században a bizánciaknak sikerült elfoglalniuk. 1070-ben a normannok foglalták el és a Szicíliai Királyság részévé tették. A többi pugliai kikötőhöz hasonlóan a középkor során többször is gazdát cserélt: egy rövid ideig Velence is birtokolta. A város lakosságát jelentősen megtizedelték az 1348-as pestisjárvány és az 1456-os földrengés. 1707-ban az osztrákok hódították meg, akik 1734-ig birtokolták, amikor visszakerült a Bourbon-ház által vezetett Nápolyi Királysághoz.

1943. szeptembere és 1944. februárja között Olaszország átmeneti fővárosa volt.

A városban állomásozik az olasz hadiflotta San Marco regimentje, mely nevét II. világháborúban Velence védelmében való részvétele után kapta.

2 komment