Brindisi legérdekesebb és megnézhető vára a Castello Alfonsino. Mivel a egy gátnyúlvány végén fekszik ezért csupa magyar látogatónak kalandos megközelítési lehetőség adódik. Lehet menni vízibusszal, hogy mikor és honnan, ez felettébb kérdéses, de meg lehet beszélni a kapitánnyal (buszsofőrrel), hogy vigyen ki. Vannak szervezett megoldások is, ezt csoportoknak ajánlom. Aztán lehet menni az 5-ös busszal a végállomásig és onnan sétálni. Vagy kocsival a Porto Turistico mellett fel a gáton és egyenesen be a vár ajtajáig. Ez a legkényelmesebb, de sokat veszít vele a kényelmes látogató.
Nyitvatartási idő: 9-13 óráig, de teljesen hektikus, a jelzett időpontban viszont általában nyitva van a nagykapu. Idegenvezetés: elvileg hétfőn (!), egyébként semmi esély, csak ha vmi csoportot elkap az ember. Találtam egy elég részletes történelmi leírást a várról és a Szent András szigetről (ezen van:), kiegészítettem még más forrásokból is, de azért mindenképpen köszönet Brindisi provincia kultúrális honlapjának!
A Szent András-sziget (L'isola di S. Andrea)
Mielőtt a törökök elfoglalták volna Otranto-t (1480) a város első védelmi vonala a mai Pigonati-csatorna magasságában húzódott. Nagyon széles és mély volt, amelyet először Cézár alakíttatott (Kr. e. 48), hogy megakadályozza ellenségét Pompeiust, a város elhagyásában, majd Tarantoi Giovanni Antonio Orsini del Bolza herceg (1450 körül), később Nápolyi Giacomo polgármester (1529) folytatták a munkálatokat.
Először a normannok érezték szükségesnek, hogy megerősítsék a Szent András szigetet a kikötő védelmére, de lehet, hogy csak felderítési céllal.
Anjou Károly (1226-1285) háborúzott az albánokkal és a görögökkel(1273-74), minden bizonnyal ő építette az első félkör alakú tornyot a szigeten. Az első olyan épületet, amelyet várnak hívhatunk már az Aragóniaiak építteték a törökök ellen. Az Anjouk folytatták a belső kikötő kiépítését és a város megerősítését, a csatornák végére tornyokat építtettek,a melyek az 1600-as évek végéig működtek eredményesen, és amelyek között egy vasból készült láncot feszítettek ki. Ez kitűnően látszik G.B. Pacichelli a városról 1703-ban készült térképén. A lánc megtekinthető ma is, a Sváb Kastélyban, a haditengerészeti főparancsnokságon (ha beengednének oda turistákat).
A Svevo Castello
A tengeri Anjou-vár (vagy S. Maria del Monte)
Az Alfonsino vár (vagy Aragóniai)
1481-ben Aragóniaia Ferdinánd megparancsolta fiának Alfonsonak, a Kalábriai hercegnek, hogy építsen egy várat a Szent András-szigeten, hogy kevés katonával is eredményesen lehessen védeni a kikötőt. Először csak egy nagy torony volt a sziklán, benne egy szobával, ahol néha a király aludt.
Már 1484-ben támadás érte a várat, a velencei Francesco Marcello generális próbálta a tenger felől elfoglalni a várost, miután a szárazföldön vereséget szenvedett a Brindisit védő Pompeo Azzolino katonáitól. De a vár tüzérsége megfutamította, egészen Gallipoli városáig, amelyet nagy veszteségek árán sikerült meghódítania.
Miután megbizonyosodtak a vár védelmi képességeiről, Aragóniai Alfonz további érősítette az erődítményt. Elkészültek a külső falak két új bástyával, megerősítették a már létező tornyot, így volt henger, négyszög és sokszög alakú bástya is, miattuk nyerte el a vár jellegzetes háromszög alakját a magas és széles várfalak segítségével. A vár már körbevette a templomot és a kolostort. Akkortól hívták Alfonsinonak, de az ellenségek „ a vörös várnak” nevezték, mert alkonyatkor színes kövei vörönek látszódtak. Ezenkívül az Aragóniai várnak is hívták, az építtető királyi család miatt. A szárazföldön Alfonso a Sváb várat is megerősíttette, amelyet méretei miatt néha „nagy várnak” is neveztek.
1516-ban a Nápolyi Királyság az osztrákoké lett, Aragóniai Ferdinánd halálát követően, mert lányát Habsburg Fülöp, Ausztria főhercege vette feleségül. Fiuk V. Károly , a későbbi császár Gentben született 1500-ban és már 16 évesen örökölt az Aragóniai és Kasztíliai nagyszülöktől, például amerikai gyarmatokat is, mert apja tíz évvel korábban meghalt. I. Ferenc francia király rögtön szövetséget kötött a velenceiekkel és a rómaiakkal, hogy megakadályozzák V. Károly birodalmának növekedését, sőt később még a törökökkel is összefogtak a császár ellen (Liga).
1528-ban a velenceiek 16 gályával támadták meg a várat, amely azonban kitűnően védekezett és jelentős tüzérségével megfutamította az ellenséget (A vár parancsnoka Ferdinando Alarcón volt, akit V. Károly hívott meg, hogy erősítse a vár védelmét). A várost magát azonban elfoglalta és kifosztotta a Liga szárazföldről (Porta Lecce) támadó tizenhatezer katonája. A tüzérség abban az időben kő, vas és ólom lövedékeket használt. Brindisiben jelentős ágyúöntő műhely és lőpormalom is volt. A műhely egyik alapítója Nicola Scarzopino (1543-tól) volt, míg Bartolomeo és Natale de Prenda lőporral látták el az ágyúkat és puskákat. Az egyik ismert lőpormalom a S. Ippolito út közelében volt. A város neves kőműves, ács és lakatosmesterei Donato Fischetto és Pietro de Tuccio (1583-ban dolgoztak), Donato Santabarbara (1593), Teodoro Ignini (1595), Martino de Stratis (1599), Teodoro Buongiorno (1602), Francesco Guido (1611) voltak. A meszet 1596-tól Donato Antonio Dotto, Matteo della Ragione és Girolamo Moriero szállították. A nevüket a várak javításakor készült szerződésekből ismerjük.
II. Ausztriai Fülöp (V. Károly fia) uralkodásának első éveiben elhatározták, hogy kiegészítik a Szent András sziget védelmi rendszerét. Meg kellett akadályozniuk, hogy az ellenség partra szálljon az üres részeken és onnan indítsanak ostromot, mert közeli célokat nem tudott elérni a tüzérség.
Az építkezés 1558-ban kezdődött, a régi falakat kiegészítették és így egy óriási méretű erődítmény jött létre, a munkálatok 46 éven keresztül megállás nélkül folytak. A kastély, a vár és a falak egy egyenlőszárú háromszög alkottak, ezeket csak egy mély árok választotta el, hogy ha az ellenség elfoglalja az egyik oldalt, akkor ne tudjon átkelni a másikra.
A kastélyt és a várat először 1577-ben kötötték össze egy híddal, ennek a védelmét a két épület kapuinak zárásával oldották meg. A mérnökök és a királyi biztosok azonban hamarosan rájöttek, hogy nem ez a jó megoldás, a kőhíd közepébe egy fából készült felvonóhidat építettek, hogy veszély esetén könnyűszerrel kettéoszthassák a területet. A két rész irányítása egy kézbe került 1583-ban, amelyet az első parancsnokra Lorenzo Cariglio di Melo-ra emlékező tábla örökít meg.
Hogy érzékeltessük a Brindisi vár stratégiai fontosságát, érdemes megnézni a Pugliaban állomásozó katonák számát az osztrákok idejében: 1572-en Brindisiben kétezer katonát tartottak állandó jelleggel (Tarantoban ugyanennyit), Traniban ezret, Bariban hatszázat, Otrantoban négyszázat.
Az első támadási kísérlet 1616 jóniusában érte a várat, tizenegy velencei hajó kísérelt meg ostromot, de elriasztotta őket nyolc nagy spanyol hadihajó, amelyek parancsnoka Francis de Ribera volt.
1984-ben a haditengerészet az egész szigetet (vár, erőd 28.600 köbméter, és az összes szabad terület) állami kezelésbe adta, azaz a regionális környezeti, építészeti és történelmi hivatalra bízta. A hivatal az Európai Unió segítségével felújíttatja a várat, amely már szinte teljes pompájában látogatható.
Végül egy rövidfilm a várról, nem a legjobb minőségű, de szerette az ember, aki csinálta és ez a fontos:)